Olsen ikrek

Itt mindent megtudhatsz az ikrekről




                                                                    1986.


 

Mary-Kate és Ashley Fuller Olsen, másnéven a Trencoat (ballonkabát) ikrek 1986. június 13-án pénteken jöttek a világra, Sherman Oaks-ban. Nemtudom ki mit gondol, de sztem ez a péntek 13-a nem is olyan rossz nap, mert na lányok nemcsak hogy szépek és tehetségesek, a szüleiknek rengeteg pénzt hoznak haza a családi kasszába. Ráadásul még az ikrek jegyében is születtek. Nem rossz mi??



Sokan egypetéjünek hiszik őket, ám ez nem igaz!!! A kétpetéjű ikrek között csak annyi rokonság van, mint egy átlagos testvérpár között. Az is furcsa, hogy a kétpetéjű ikrek nem is szoktak hasonlítani egymásra, de amint itt is látszik, ez az ő esetükben nem így van. A különbség csak belül van. Ashley aki jobb kezes imád táncolni és vásárolni, míg a bal kezes Mary-Kate inkább a lovakhoz és a természethez vonzódik.



Nem ők vannak egyedül az Olsen családban, mivel ott van a húguk Lizzie aki olyan híres akar lenni mint nővérei, és bátyjuk Trent Olsen is. Sajna a szülők 1995-ben elváltak, az apuka David elvett egy McKenzie Taylor nevű hölgyet, így a csajszik nagy örömére nyakukba szakadt még két féltesó is. Akislány Taylor, a kisfiú pedig Jake. Meg kell hagyni, hogy jó nagy család lettek így. A szülők, Jarnie és David tovább figyelték és támogatták a kislányok munkáját.


 

A híres tinik karrierje úgy 6 hónaposan kezdődött, amikoris elvitte őket egy reklámkampány castingjára. Persze rögtön megkapták a szerepet. Utána 9 hónaposan jött a Full House azaz a Bír-Lak meghallgatása. Mondanom se kell mi történt ez után. A kékszemű copfos kislányok megtetszettek a rendezőbácsinak. Elejinte csak Mary-Kate szerepelt a nagysikerű sorozatban, mivel Ashley mindig elsírta magát,majd később ő is belebújhatott a kis Michelle Tanner Szerepébe. Így felváltva játszották a kislányt.         




                                                                  1991.



1991-ben elkészült az első videójuk, az Our First Video, és CD-jük is jelent meg, ami  a Brother For Sale és az I am The Cute One címet kapta. Ekkor készült el az Irány a nagyi! (To grandmother house we go!) is, az első másfél órás filmjük, amelyben még csak 5 éves korukat taposó aranyos kislányok szerepét töltötték be. Még ebben az évben David szerzett nekik egy menedzsert, és segítséget kért az egyik barátjától, Robert Thorm-tól. Ez a barátság segített abban is, hogy a lányoknak saját produkciós irodájuk legyen, a Dualstar Entertainment Group.





                                                                  1993.



1993-ban kezdték el detektívsorozatukat, a The adventures of Mary-Kate and Ashley-t. Ebben az évben Halloweenkor egy újabb filmmel álltak elő, a Két tojás 100 bajt csinál (Double, double toil and trouble)-lal. Ekkor még nem is sejtették, hogy pár év múlva ünnepelt sztárok lesznek.





                                                                   1994.




1994-ben elkészült a ketten a nyeregben (How the west was fun), és akkor az ikrek már elég híresek voltak. Ez a film a vadnyugaton játszódik, és az ikrek izgalmas kalandokba keverednek. Ekkor vállaltak mellékszereplői állást a Kis gézengúzok (Little rascals)-ban, ahol csak pár percig látni őket.





                                                                1995.



1995-ben befejeződött a Bír-Lak, sokan azt hitték, az ikreknek végük, eltűnnek  süllyesztőben, mert ez nehéz időszak volt, ugyanis ekkor váltak el a lányok szülei. Ám ez nem így lett. A lányoknak így több idejük lett, és ekkor CD-ket adtak ki, és két videofilmsorozatot is, a Your Invited To Mary-Kate and Ashley több részét is. Ebben az évben jelent meg a Kettőn áll a vásár (It takes two), ami azért Ash kedvence, mert olyan híres színészekkel dolgozhattak együkk mint Kristie Ally vagy Steve Guttenberg. Az ikrek elmondása szerint nagyon jó volt velük dolgozni.

 




                                                           1996-97.



Nyugodt időszak volt, az akkor már 11 éves ikerlányoknak. Ekkor készült el detektívsorozatuk utolsó része is. Pár könyvet és CD-t is kiadtak, de ezen kívül semmi több.... De!





                                                        1998.



Már sokkal izgalmasabb volt, mert a lányok 2 új CD-t is kiadtak, és elkészült az Anya kerestetik (Billboard dad) , és új sorozatuk, amely szerintem sokak számára ismerős, a 2x2 néha sok(k) (Two of a kind) ahol igazi nevükkel tünnek fel, mint Mary-Kate és Ashley Burke. Elkészült a saját zenei videofilmjük, az Our music video.

 



                                                         1999.



1999-ben felszálltak a Párizsba tartó repülőgépre, mivel ott forgatták következő filmjüket a Párosban Párizsbant (Passport to Paris). Ott a lányok már csini tiniként mutatkoztak, élindultak a kamaszút felé. Elkészült a 9. partyvideójuk a Fashion Party, és másik filmjük a Csapat csere (Switching goals) is, amelyben végre kiélvezhetik a focizás örömét. Eddig nem álltak meg.

 

A Mattel forgalomba hozta az Olsen babákat is. A lányok megirigyelhették kedvenc újságjuk, a Vogue sikereit, mivel már saját magazint is szerkeztettek ami kéthetente jelent meg. (Ezek természetesen csak Amerikába kaphatók)



                                                       2000.


Ezután nagy utat tettek meg, Ausztrália felé vették az irányt, hogy felvehessék az Egy szót se! (Our lips are saled)-et, ami nem csak videón, hanem DVD-n is megjelent. Filmzenét is készítettek, amelyhez segítséget nyújtott a Donger nevű zenekar is.

 


                                                         2001.



Ezután is csak utazgattak, most London felé vették az irányt, mert ott forgatták új filmjüket, a Ketten a slamasztikában-t (Winning London). Eközben szerepeltek a Hetedik mennyország (7th heaven) című sorozatban is, ahol érdekes módon negatív szereplőt játszottak. Divatbemutatót is rendeztek, ahol saját tervezésű ruháikat mutatták be, és állítólag óriási sikert arattak.



Ez év júniusában elkészült új sorozatuk ami Az ikrek Malibuból (So little time) címet kapta. Elmondásuk szerint ennek a forgatását még a 2x2 néha sok(k)énál is jobban élvezték. 2001 nyarának idelyén elkezdték forgatni a Bahamákon a Karibi vakációt (Holiday in the sun), Novembeben jelent meg, és az amerikai Olsen rajongók szerint ez az eddigi legjobb filmjük.



                                                            2002.



2002-ben új animált sorozatot készítettek, a Tought Cookie-t ami egy ballonkabátos csokissütiről szól, aki külömböző bűnügyeket old meg. Jó nem?? Ekkor szintén új soroztot terveztek, amelyben sajnos őket nem láthatjuk, mivel nem mint színészek, hanem mint rendezők jelennek meg.


Ebben az évben forgattak még filmet bőven. Ilyen például a Sweet 16. Nem ismerős a címe?? Talán mert megváltoztattk. Az Ikrtúra (Getting there) eredetileg Sweet 16-nak indult de nem tetszett nekik, így Getting there lett. Pedig az eredeti sem volt rossz.

 


Leforgatták még a Római ikervakációt is (When in Rome), ami természetesen Magyarországon is kapható DVD-n.



     

                                                            2003.



Ennek az évnek a fontos eseménye egy filmszerep volt, amelyet a Charlie's Angels: Full Throttle (Charlie angyalai: Teljes gázzal) című filmben kaptak. Igaz ez a szereplés csak néhány másodpercig tartott, de az igazi fanok ennek is örülnek.




                                                         2004.


Ez az év volt talán az ikrek pályafutásának legrosszabb éve, mivel ebben az évben került Mary-Kate au Utah állambeli Circque Lodge-ba (ez egy magánklinika), ahol 6 hat hetet töltött és anorexiával kezelték. Ez az esemény eléggé megrázta a családot, és az ikrek kapcsolatára is kihatott. A sajnálatos esemény után a lányok kezdek eltávolodni egymástól, egyre többször jártak külön-külön fotózásokra, interjúkra.


De jó dolog is volt ebben az évben! Ekkor kezde el MK a tanulmányait a New York-i University-n. Pszichológiát tanult.




                                                                       2005.


A 2005-ös évet se lehet mondani az Olsen család legboldogabb évének, hisz ebben az évben hagyta ott Mary-Kate az egyetemet és visszaköltözött Californiába, ezzel véglegeítve a döntését.




                                                             2006.


 

Ez az év már bizakodóbb. Ebben az évben lettek a Bagdley Mischka divatcég reklámarcai, és ekkor forgatták új filmjüket, a New York-i bújócskát (New York minute). Meg kell hagyni, hogy egész jól sikerült....

 


                                                           2007.


Úgy néz ki, végleg külön utakra tértek. Mary-Kate szerepet kapott a Nancy ül a fűben (Weeds) című sorozat 3. vadjában 7 epizód erejéig, és a Factory Girl-ben is, de onnan kivágták a jelenetét. Míg MK a filmekkel foglalatoskodik, addig Ashley a Dualstrarral foglalkozik. Önálló filmje nem készült.

 



                                                           2008.



Ashley Olsen ékszereket tervez, szerkeszti honlapjukat a www.mary-kateandashley.hu-t, ruhákat kreál és a Dualstarral is foglalkozik. Míg Mary-Kate újabb filmben szerepel. A The Wackness című filmet Amerikában már bemutatták, nálunk Augusztusban fogják ha minden igaz. Közös filmről szó sincs sajnos.

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. CENTRUM SIATEK PLECIONYCH, SIATEK LEŚNYCH I SŁUPKÓW BETONOWYCH Z KÓTAJ

► OGRODZENIE Z SIATKI JEST NAJTAŃSZYM ROZWIĄZANIEM OGRODZENIA NA ŚWIECIE. U NAS ZNAJDZIECIE WSZYSTKO, CO JEST POTRZEBNE DO TAKIEGO OGRODZENIA: PO CENACH FABRYCZNYCH !

ogrodzeniowe.hupont.hu

2. Olcsó Autóbérlés Budapest és környéke. Már napi 3500,-Ft.

► Olcsó Autóbérlés, olcsó Autókölcsönzés Budapest és környékén. BARÁTI árak. Napi 3500,-Ft-tól.

olcso-autoberles.hupont.hu

3. OLCSÓ HOTEL KERESŐ

► - - Ezzel keresem a olcsó hotel árakat és szállásokat! Nekem ez vált be! - - OLCSÓ HOTEL KERESŐ

olcso-hotel-kereso.hupont.hu

4. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ I STUPOVA

► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVIJETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Z. I ŠTO JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVODNIM CIJENAMA!

ograda.hupont.hu

5. Profi alpin favágó, favágás, bozótirtás, cserjeirtás, fűnyírás, fűkaszálás,

► GREENBIA. telek, kert, ipartelep, parlagfű, cserjeirtás, fűkaszálás, Frissítve 2025. 05. 05. profi fakivágás, bozótirtás, ágdarálás, fűnyírás, fakivágás, gyorsan, precízen, alaposan, lelkiismeretesen dolgozunk! Megbízható, Profi, Minőségi munkaerő

olcsofukaszalas.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

5. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

6. GYŐR UTCÁI

► Győr város közel 1100 naprakész közterületének ismertetése CZVIKOVSZKY TAMÁS szerkesztésében és fotóival.

gyoriutcak.hupont.hu

7. OVI - ISI és DRÁMA - OVI

► Készülj velem játékosan az iskolára!

ovi-isi.hupont.hu

8. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

9. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

10. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

11. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

12. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

13. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

14. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

15. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

16. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

17. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

18. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

19. Balos

► Baloldali értékeket képviselö honlap

balos.hupont.hu

20. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

21. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

22. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

23. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

24. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

25. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

26. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

27. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

28. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

29. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

30. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

31. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

32. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

33. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

34. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

35. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

36. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

37. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

38. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

39. Ló és Lovasa

► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...

loeslovasa.hupont.hu

40. Csak Csajoknak!!

► Élj a Mának!!!!Csak csajoknak szól és aki szereti az állatokat és a divatot!!!

cicacska.hupont.hu

41. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

42. LÁCACSÉKE

► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók

lacacseke.hupont.hu

43. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

44. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

45. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

46. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

47. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

48. MOBIL KEMENCE GYÁRTÁS, FORGALMAZÁS. T+T KFT. DEBRECEN, Vadvirág u.15/c

► Vissza a hagyományokhoz! Étkezzen egészségesen, megőrizve ételei ízét, felidézve az elmúlt idők hangulatát! Tegye élménnyé a családi vacsorákat, baráti összejöveteleket! A múltunk kötelez!

mobil-kemence.hupont.hu

49. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

50. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

51. UPC DIRECT ANTENNA KAMIONRA!

► Antennabolt és webáruház a 1174.Bocskai 29.UPC DIRECT szerződés és Kamion antenna itt.TEL:0612570573,+36309847295

upchd.hupont.hu

52. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

53. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

54. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

55. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

56. Ez-Jó-Neked

► ÜDVÖZÖL ILONA! GYERE HOLNAP IS,ITT MEGTUDHATOD! MIT? MIRE? MIÉRT?

itt-megtalalod.hupont.hu

57. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK és MADÁRBEMUTATÓ!

► Utazó Mini Kresz Park és Népi Fajátékok Újratöltve! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!

gyerekprogram.hupont.hu

58. Punjab Tanoori Indiai Étterem

► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben.

indiaietterem.hupont.hu

59. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

60. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

61. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

62. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

63. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

64. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

65. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

66. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

67. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon

acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu

68. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

69. CSODAKÖNYV TÜNDÉR MESE

► CSODÁLATOS MESE NEM CSAK GYEREKEKNEK. KÉT TESTVÉR KALANDJAI CSODAFÖLDÖN, A TÜNDÉREK, KOBOLDOK FÖLDJÉN. GYERMEK OLDALAK!

csodakonyv.hupont.hu

70. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

71. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

72. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

73. EUGEN

► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona

eugen.hupont.hu

74. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

75. Ventilátor szerelés elszívó javítás Pest megye 06209884170

► Fürdőszőszoba ventilátor gyors javítása WC szagelszívó készülékek felszerelése konyha páraelszívó bekötése falfúrással penészesedés végleges megszüntetése. Helios, Wernig, Vortice, Red-Ring, Elicent, Cata,Nodor, Falmec, Sirius, Casals,Ardes

ventilatorszerviz.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 9
Heti: 13
Havi: 33
Össz.: 64 806

Látogatottság növelés
Oldal: Történetük
Olsen ikrek - © 2008 - 2026 - olsen.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »